Találkozás Istennel
                                   (Megtérésem története)

 

 

A szüleim katolikus keresztényeknek vallották magukat, de soha nem gyakorolták a hitüket. Templomba sem jártak, viszont azért a látszatra eléggé oda figyeltek.

 Történt, hogy az általános iskolában engem is, a többi osztálytársammal együtt beirattak hittanra. Így lettem én is elsőáldozó, majd később bérmálkoztam is. Ezzel részünkről a vallás le is volt tudva.

Akkoriban, (a kommunista rendszerben) az iskolákban azt tanították, hogy Isten nem létezik. Amit erről lehet hallani, az mind csak mese, kitalált dolgok. Én persze naiv gyerekként elhittem, hiszen sok féle vallás létezett, és úgy gondoltam, hogy ezek tényleg csak amolyan kitalált mesék.

Így éltem a minden napokat, majd felnőttem, férjhez mentem, gyermekeim lettek. Az életem továbbra is folyt a megszokott mederben. Dolgoztam, háztartást vezettem, gyermekeket neveltem, persze mindezt Isten nélkül. Átlagos, de jó embernek tartottam magam.

Egy kis faluban laktunk, és a rendszerváltás után sorra szűntek meg a helyben lévő munkahelyek. Mivel a férjem is elveszítette a munkáját, arra kényszerültünk, hogy távolabb vállaljon munkát.

Ez azzal járt, hogy csak heti egy alkalommal tudott hazajönni a családjához. Ez elég nagy terhet rótt rám és a gyermekekre.

Történ egyszer, hogy karácsony elött készülődtem az ünnepre, otthon. Takarítottam, díszítettem, próbáltam ünnepélyessé varázsolni az otthonunkat. Közben az a gondolat kezdett motoszkálni bennem, hogy vajon mit is ünneplünk karácsonykor? Nekem azt tanították, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Évekig ez volt bennem. Na, de miért kell a szeretetet külön ünnepelni? Ráadásul két napon keresztül. A szeretet az alap eleme kell, hogy legyen egy embernek, és ezt egész évben gyakorolni kell, akkor miért kell ezt még külön megünnepelni is? Ez a kérdés nem hagyott nyugtot bennem. Próbáltam visszaemlékezni, hogy kicsi gyermek koromban, azt mondták nekem, hogy a karácsonyfát a Jézuska hozza. Arra még emlékeztem a korai hittan tanulmányaimból, hogy Jézus az Isten fia. Na és ez a Jézus hozza a karácsonyfát? De miért? Emlékeztem még arra is, hogy Jézus állítólag karácsonykor született, és a vallásos világ az Ő születését ünnepelte. Gyermek koromban láttam én is a betlehemezést, ahol bemutatták Jézus születését.

Arra gondoltam, hogy mi van, ha mégis ez az igazság. Ez logikusabb magyarázat lenne számomra, mint a szeretet ünneplése. De ha Jézus születését ünneplik, aki az Isten fia, akkor Istennek is léteznie kell.

Na ez már túl sok volt nekem, és gyorsan elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat, mondván, hogy megőrültem, hogy ilyen ostobaságokon morfondírozom.

Másnap aztán folytatva a munkát, újra felötlött bennem a gondolat, hogy hátha mégis a Jézus születését ünnepeljük karácsonykor? Jöttek föl bennem a gondolatok, pro-kontra, míg végül újra elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat, mondván, hogy ez nem igaz, és nincs is értelme ezzel foglalkozni. Ez így ment ezután öt napon keresztül. Az ötödik napon már azt vettem észre, hogy egyre erőteljesebben törnek rám ezek a gondolatok. Aztán miközben én így harcoltam a gondolataimmal, egyszer csak azt hallottam tisztán, belülről: - Miért nem akarod már elhinni, hogy én létezem, hiszen most is itt vagyok veled. Na ez aztán teljesen ledöbbentett. Annyira meglepődtem, mert biztosan tudtam akkor, ott, hogy Isten szólt hozzám. Akkor azt mondtam meglepetésemben, hogy ha Isten szólt hozzám, hát akkor Ő tényleg létezik. Ez teljesen letaglózott.

Akkor azt mondtam, hangosan Istennek: Rendben van, megadom magam, Te győztél. Mostantól elhiszem, hogy létezel. De ha Te tényleg létezel, akkor én hozzád akarok tartozni, és a Te utadon járni. Ezért mutasd meg, hogy mit tegyek, mert nekem fogalmam sincs arról, hogy most mit is kéne tennem. Mikor ezeket kimondtam, egy hatalmas békesség és öröm töltötte be a szívemet.

Az első gondolat, amit azonnal felismertetett velem Isten, hogy az eddigi életem az nem volt éppen neki tetsző élet, még ha én jó embernek is gondoltam magam.

Próbáltam kitalálni, hogy mi az amin változtatnom kell. Fölforgattam az egész házat, míg találtan egy gyermekeknek szóló hittan könyvet, és csodák csodája, pont a tíz parancsolatról szólt. Gyorsan elolvastam, és rá kellett jönnöm, hogy szinte minden parancsolatot áthágtam.

Akkor letérdeltem Isten elé, és bocsánatot kértem a bűneimért, és igyekeztem elhagyni őket. Itt mindjárt el is követtem az első hibát, mert a magam erejéből akartam megszabadulni bizonyos bűnöktől, (káromkodás, csúnya beszéd) de rá kellett jönnöm, hogy ez nem megy, mindig kudarcot vallottam. Szomorúan mentem oda Jézushoz, és mondtam neki, hogy ez nekem nem megy önkéntelenül is kicsúszik a számon olyan, aminek nem kéne. Aztán hallottam a bensőmben, hogy mondja, hogy add át Nekem! Átadtam, és Ő megszabadított. Többé már nem volt ezzel gondom.

Majd az évek során, nagyon sok mindenre megtanított, és tényleg a mai napig is vezeti az életemet.

Tőle tanultam meg, (Jézustól) hogy a Biblia Isten szava, és hogy az mennyire fontos az életünkben, mert sokszor az ad útmutatást, és sokszor rajta keresztül is szól hozzánk, ha szükséges.

Azon felül, hogy nagyon sok mindenre megtanított Jézus, egyre jobban megismerhettem Őt, és ma már egy meghitt belsőséges kapcsolatban élünk egymással. Tudom, hogy Ő mindig itt van velem, és ez hatalmas megnyugvást és békességet ad nekem a minden napokban. Ő az életem, Benne bízom, mert nekem Ő az út, az igazság és az élet.

Minden dicsőség a mindenható Istené és az Ő fiáé a Jézus Krisztusé örökké!

 

 "Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam." János 6,48

 

Oldal: Találkozás Istennel
Isten tenyerén! - © 2008 - 2026 - keresztenyelet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat